A MySpace blogomban írtam ma egy bejegyzést, angolul. Azt javaslom ehelyett olvasni, ha tudsz angolul.
Tegnap, amikor Bozóttal beszélgettem olyan nosztalgikus hangulatba kerültem. Ebben az is volt, hogy az unokaöcsémmel beszélgettem (aki egy hónappal idősebb nálam), és szóba került, hogy a nővére kisfiának kedden lesz a brise. Nem is olyan rég volt, három éve volt, hogy Chiram (legidősebb bátyám) legkisebb fiának volt a brise. Egy kis, modern zsinagógában, ami a moshav központjában volt.
Ma már, aszt hiszem hogy nem is áll. A moshavot az izraeli fegyveres erők rombolták le két éve. A zsinagóga akkor állva maradt, de azóta kirabolták az “új telepesek”, talán fel is gyújtották. Nem tudom. Nem néztem a híreket a kitelepítésekről. Még mindig nem szeretném elhinni, hogy megtörtént, és úgy, hogy semmi eredménye nincs még.
Olmertnek is igaza van, sajnos. Sok a palesztin gyerek, kevés a zsidó. Kevesebb a valóban zsidó bevándorló is. Vigyáznunk kell Izraelre, a zsidó államra, az otthonunkra, de anélkül, hogy még egyszer megfosztanának minket attól, hogy Jeruzsálembe mehessünk a szent helyeinkre. Persze ugyanúgy nem szabad a muszlimokat vagy a keresztényeket ezektől a dolgoktól megfosztani.
Jó lenne, ha végre béke lenne.